Versek

Az önismereti út végtelen, élethosszig tart. Én így látom, így élem.

Mostanában megint sok olyan esemény történt a személyes életemben, ami felerősítette a vágyat, hogy belső gyermekemet megöleljem, ápoljam és dédelgessem, hogy felnevelődjön.

Verseim kb. egy évtizede születtek, de nagyon jó érzés, hogy mindezeket az érzéseket ma is magaménak érzem.

Megosztom hát szeretettel Mindenkivel

Útitársak

Mi vagy te? egy erős szálfa?

vagy csak hitvány korhadék

Mit keresel e világban?

fordítod a kerekét?

Mindegy is, csak érezz

és fussunk

bele a nagyvilágba

találtalak, s lélekutunk

együtt halad továbbra

Szívbemaró szereteted

elragad és meggyötör

ismerem az érzésedet, nekem is van

csak böjtöl

kivárásra játszik, mert

még nem jött el az ideje

de ha itt lesz, harsány

hangját megismered,

tudod-e?

A szívedet melegíti s a szemedbe

bekacsint

a válladon sír, ha bánattól

reszket a lelke megint

Légy a társa, légy útjelző

együtt menni sokkal jobb,

a megbotló vándor

vállát te is átkarolhatod

Hálával telt szeme könnyes,

s te nem érted, mivégre

hisz a lelked olyan tágas, belefér ő,

Miért ne?

(szé)

Az alábbi gyönyörű illusztrációt kedves barátomnak, Ircsinek köszönöm <3