• Évi

Tündércsúszda mesék Varjú komám



A napok úgy peregtek, mint az elszakadt láncról leszaladó gyöngyök. Elegánsan és fényesen-ékesen, de gyorsan. Túl gyorsan.


Kata rémülten látta, hogy a naptár már augusztust mutat.


Istenem, mindjárt vége a nyárnak, jön az eső, a szomorú ősz! – gondolta.

Igaz, jön az iskola is és már nagyon várom, hogy találkozzam a barátaimmal, a tanító nénikkel. Hiányoznak a nevetések, az együtt töltött órák.


Mikor ezen mélázott az örökzöld mezőre tartott, és épp a kis erdősáv mellett haladt el. Gyakran járt itt nagypapával, mikor kisebb volt. Akkoriban együtt bicikliztek délutánonként.

Nagyon sokat tanult nagypapától. Ő mutatta meg neki először, milyen az akácfa. Ma már ezer közül is megismerné a levélnyélen ülő leveleiről, akkor is, ha nem díszítik az apró, csokorban növő fehér virágok. Papa azt is megmutatta neki, amikor a nagy cserépkályhába rakta télen a tüzet, milyen az akác, mikor kivágják. A magas fatörzset rönkökre vágják a fűrésszel – régen fáradságos kézi munkával, de manapság már inkább villany- vagy benzinmotoros fűrésszel - és a rönköket a téli tüzelőnek felhasogatják. A darabokra aprított fa jól kiszárad, így könnyen gyullad, szépen ég és meleget ad.

Kata azt is tudta, hogy a fa értékes részeiből gerendákat és léceket szeletelnek, melyekből bútorokat készítenek. Ezek először egészen világos színűek, majd a lakkréteg alatt az évek során aranybarnássá érnek.

Gondolatai szaporán sorjáztak s közben Kata a mezőre ért.

A nyár nem telt el nyomtalanul, a búza kalászba szökkent és a kalászok szemei nagyra nőttek. A szál színe már sárgába hajlott, a búzaszemek lehúzták és fejet hajtva hajlott meg. Elvesztette élénkzöld színét a kukorica is, csövei s benne a szemek egyre nőttek, erősödtek.

Kata lefeküdt a fűbe és szemlélte a tájat.


A szomszédos parcellákon már látszottak a nyárvége színei, de Kata mezőjén minden élénkzöldben pompázott. Nagyon büszke volt arra, hogy ez a föld az ő birodalma.


Egyszercsak fura madárhangra lett figyelmes. Sajnálkozó, viseltes, öreges hang volt ez, igaz, nagy tapasztalatról is árulkodott.


- Kár - kárrrrrr, hogy elmúlt a nyárrrrr! - szólt az érdes hang.


Kata élénken figyelte a madarat, emlékezett rá, hogy már találkozott vele korábban is.

A hang tulajdonosa egy idősödő, lassan tipegő, de annál kíváncsibb és beszédesebb varjú volt. Fekete tollai fényesek voltak, mintha ünneplőbe öltözött volna. Hatalmas csőre már-már ijesztően hosszúnak, erősnek tűnt.


- Hogy telt a nyarad, dolmányos barrrrrátom? – szólt a madár valamihez a fűszálak között.

- Köszönöm kérrrdésed, meglehetősen zűrrrösen. – felelte a másik, immár előbukkanva a fűből.

Kata érdeklőve figyelte és látta, hogy ez is egy varjúforma madár, de más ruhát öltött magára. Mintha hétköznapi ruhába öltözött volna, szürke mellényt viselt. Tollazata a mellén és a lábainál szürkés színű volt. Szárnya feketéllett.


- Beköltöztem a családommal a tavalyi fészekbe, s mirrre a párrrom költött volna, egy szemtelen szomszéd azt állította, az az ő lakása. Hosszas magyarrrázkodás és szemlélődés után derrrrült ki, hogy tévedett.

- A párrrrrom 5 tojást tojt, a kicsik szerrrencsésen kikeltek, sok az éhes száj. Még mindig haza-hazatérrrnek egy jobb falatérrrt.

- És neked hogy megy sorrrod, örrreg barrrátom? – kérdezte a dolmányos.

- Én márrr csak örrregesen élem napjaimat, a hallásom márrr nem a rrrégi és a dalaimat sem élvezi márrr, aki hallja. Tarrrtok a téltől, de rrremélem, a faluban idén is lesz némi morzsa, mag, ami kitarrrt tavaszig.

- Rrreméljük. A fiatalokat addigra szárrrnyra bocsátjuk és csak magunkra lesz gondunk – mondta dolmányos.

- Viszontlátásrrra barrrátom!


Kata elgondolkodott a hallottakon.

Sosem gondolt még arra, hogy az idősek élete más lehet, mint a fiataloké. Mindig csak azt látta és figyelte irigykedve, hogy a felnőttek már mindent tudnak és mindent meg tudnak tanítani az olyan gyermekeknek, mint ő.

Talán csak nagypapa szemüvege és nagymama fájós, visszeres lába mutatta meg neki azt, hogy az idő nem múlhat el nyomtalanul.


Lám, az állatok élete is épp olyan, mint az embereké – gondolta magában, s ezzel a tapasztalattal indult hazafelé.


A mese részlet Szaszkó Éva Tündércsúszda című mesekönyvéből

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Szaszko_Eva_Tundercsuszda&type=20&id=1062840

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/gyerekirodalom/mesek/tundercsuszda-1



3 megtekintés0 hozzászólás