Mottó: "Verseim?" ugyan. - Versek, amelyeket épp én írhatok le. (Fodor Ákos)

Első verseim életemnek egy nagyon változó, lelkileg megterhelő, kissé talán kilátástalannak tűnő időszakában szakadtak ki belőlem, közel 10 éve. Meglepetés volt valamennyi. Ahogy József Attila mondta - ajándék.

Sosem hittem magam egyedinek és különlegesnek, hosszú évtizedeknek kellett eltelni, mire ráébredtem, mind egyediek vagyunk, megismételhetetlenek. Még az azonos génállománnyal rendelkező ikrek sem egyformák. Kivételes kincs minden ember. Egy-egy apró mozaik az univerzum óriás puzzle-jában.

Álljanak most itt a verseim, melyeket egy-egy életszakasz hasított ki belőlem.

Illusztráció: egy vízben landoló hóbagoly

Ha ma vége lenne

Ha ma vége lenne, nem kérném

Az Istent sikítva sem esengőn,

Hogy ne emeljen magához.

Belehaltam mindenbe,

Számvetéshez érve keblemre

Emelem szeretteimet…

Mindenem vagytok!

Ég Veletek!

Bevégzem utamat.

Követem sorsotokat

Angyalszemmel, s óvó melengető

figyelemmel Veletek leszek.

Nem kell félnetek, erőtök égig ér!

S a számadásnál Uram magához kér:

Hogy bántál az emberekkel, gyermekem? – kérdi.

Vétkeztem, Uram!

Én vétkem, én vétkem, én nagy vétkem…

Szememből könny csordul,

Szívem belesajdul.

Gőgös voltam és hideg,

Embertelen és törtető,

Önző és magának való.

De Te tudod, gyermek lakott bennem,

Felnövekvő, gyenge és félénk.

Hosszú volt az út, míg elértem célomat,

Megtaláltalak, elfogadtalak.

Megértettem szándékodat,

Feladtam akaratomat.

Megerősödtem és megértettem szavaidat.

A csendes nem gyenge,

A halk nem tehetetlen,

Az alázatos nem kevesebb.

Megtanultam és felnőttem.

Elszakadtam és erőm végtelen.

Nem fog már a földi lét.

Az itt-maradókat felneveltem,

s óvó szeretetemmel

mindörökké szívemhez emelem.

Isten áldására bízom!

Amen!

(2013.12.14)

Tisztítótűz

(látomás ihlette varázslat)

Szemed villanása vitt a csábításba

Hangod suttogása őrült látomásba.

Hangodnak bársonya megigézte lelkem,

S tudtam elvesztem már, menthetetlen szívem.

Karod ölelése vágyaim korbácsa

Puha ajkad csókját ajkam hőn áhítja

Érintésed tisztítótűz, mely emel, majd mélybe húz,

Gerincem íve feszül, majd elcsitul.

Lényed közelében villanok s illanok

kéjem évezredes mámoron átragyog

Feloldódom benned, összeforr a testünk

Ilyen üdvözítő kéjforrást kerestünk.

Pihegek válladon,

szárnyszegett pacsirta,

Dalom csak te hallod,

Csengő, kristálytiszta.

2014-01-08

Szabadulás

Érzéseim felkockáztam.

A fájókat elodáztam.

Elrejtettem,

én se lássam.

Vakká lettem.

Árulással,

önsorsrontó

megcsalással.

Tályoggá nőtt, hatalmassá,

tűrhetetlen polip-klónná,

Vérfertőző óriássá

Húsom rágó átok-kórrá

Behatolt az elmémig,

lyukat vájt a hitembe

majd világosult

a szememen ülő hályog

s elengedtem.

ragaszkodó ragadványomtól

szabadulva

megkönnyebbültem.

Nem engedhetek…

Enyém lett a választás,

kínlódni és tovább égni,

úgy tenni,

mintha nem lenne

vagy a fájdalommal szembenézni,

felszakítani s túlélni

ha túl lehet…

Kérdések

Mit érzel?

Nem értem…

Érzed-e?

Remélem.

Kimondod?

Ne kérd, nem!

Kéred-e

kétségem?

Ne hagyj el,

reményem.

2014.07.07.

Útjelző

Mi vagy te? egy erős szálfa?

vagy csak hitvány korhadék

Mit keresel e világban?

fordítod a kerekét?

Mindegy is, csak érezz

és fussunk

bele a nagyvilágba

találtalak, s lélekutunk

együtt halad tovább…

szívbemaró szereteted

elragad és meggyötör

ismerem az érzésedet, nekem is van

csak böjtöl

kivárásra játszik, mert

még nem jött el az ideje

de ha itt lesz, harsány

hangját megismered,

tudod-e?

a szívedet melegíti s a szemedbe

bekacsint

a válladon sír, ha bánattól

reszket a lelke megint

légy a társa, légy útjelző

együtt menni sokkal jobb,

a megbotló vándor

vállát te is átkarolhatod

hálával telt szeme könnyes,

s te nem érted, mivégre

hisz a lelked olyan tágas, belefér a

Miért ne?

Szeretet - trilógia

I.

A szeretet végtelen,

nem vehető, kéretlen,

Képzeletedben tátongó hiányodat

betöltheti és megerősít

ha elhiszed

Felkarol, veled van ,

sosem hagy el, neked van

Támogat és átkarol,

emberformát ölt s behatol

apró receptoraid mélyén csiklandoz

támaszt adón.

Szeretet

II.

Más ritmusban énekelek

és másban is zenélek,

de a lelkem együtt rezdül

meghallják a szirének.

Hív a lelkem,

csobognak az érzések, mint patakok,

kelj át velem, itt, a zúgón

Barátommá fogadok

minden embert, ki a víz partjára leül,

hallgatja a csobogását

s velem együtt menekül

Együtt élünk mostantól már,

velem van az egész világ,

itt élünk a patak partján

hallgatva a muzsikát

elvonultunk a zaj-kosztól

megteremtve a csodát,

minden érzés újraírja

a varázsos harmóniát.

Szeretet

III.

Szeretem a világunkat, mert ez a hely a miénk,

jöhet persze fű, fa, virág, s jöhetnek a kicsikék,

mindenkit nagy öleléssel, édes szóval fogadunk,

szeretetünk összetart és mindig együtt maradunk.

2014.10.29. / 11.02.

Verseim

2012.12.08

Lélekcseppek

Költ Ő

Új ember születik a világra,

Egy költő

Gondolatokat rímekbe öltő

Ki nem hisz szavai erejében

S a sors rendeltetésében

Míg nem szól az ige:

Költő az, aki verseket ír

S a megszólított

Elgondolkodik

Fáradt, bágyadt lelke reménnyel megtelik

Szíve szárnyalása új vágyakba hajtja,

Tolla serceg és csak írja

Fáradhatatlan

Szavakat, foszlányokat, sorokat

költöget

Rég gyűjtött emlékképeket

Szavakba öntöget

Lélekbe vésődött érzések,

Ki nem mondott köszöntések.

Tétova gondolatok,

Melyek életre kelnek,

Megtestesülnek és

Teret követelnek.

Éljetek hát!

Hatvannyolc

Megszülettem.

Kikukucskáltam e világra

S öntudatom csak

Sokára fogta fel,

Önálló

Ismételhetelen lény vagyok

Itt vagyok és eléd lépek.

Légy kíváncsi lényemre,

Belső titkaimra.

Felfénylek, mint csillag

S elbújok, mint bátortalan

Katicabogárka.

Ambivalens létem

Rejtelmeiben fürdőzöm

S gyötrődöm

Szép küldetés.

Zene

Csupa zsongás,

Falat kenyér,

Mindennapi életadó,

Harmóniát kovácsoló,

S dallamokba kunkorodó

Minden porcikámban szólal,

S ha nem hallom,

Hát dudorászom,

Nélküle a világ süket,

Féllábú nagy óriás pont

De ha csendül zene-bona

Kisüt a nap,

Verőfénye akkor is felrepít,

Ha borongós a kedvem,

néha

Életadó hangjegyecskék,

Megtisztító dallamok,

Veletek telt minden percem,

S elixírré váltatok.

Ez a zene,

Támasz és jel,

Évezredek tiszta esszenciája,

Mely lényemmé vált,

Átszőve életem csodaszőnyegét.

Csapat

Igazi család,

Melybe egyszercsak a

Bizalmatlanság ármány

Bizonytalansága

Ékelődött

Elrontva minden szépet,

Felülírva annyi évet,

Megbélyegezve minden

Rendíthetetlen bizalmat

Kiérdemlő

Tettrekészet.

S valami kettétört

Rútul széttépve mindent,

Mi mindenkinek

A biztonság,

A lét oxigénje volt

Becsapva érezte már magát

Minden lelkes,

Hiába tudta, hogy

A sok beszédben

Épp a lényeg vész el

Nem lehetett megálljt parancsolni

A lázadóknak

Nem hallották már meg hívó szavát

Átlényegült a lényeg,

Hitüket silány fillérekre váltották

S az EGY kettéhasadt.

De nincs itt a vég,

Mert az valami új kezdete,

Nemesebb és tisztább

Melyben megtestesül

A csoda.

Sok-k

Konok,

Kikerülhetetlen,

Kitartó,

Kákán a csomót megcsomózó

Kötekedő,

Kibírhatatlan

Karizma

Kiteljesedni csak a

Kritikában tudó,

Forintot a fillérig

Kiszámoló

Kegyetlen

Kígyó

Ki a világunkból!

Menekülő

Irtózom az állandó gondolkodástól,

Szétfeszítik agyamat a tolongó

Foszlányok

Értelemmé,

Felismeréssé gömbölyödve

Észrevétetve az

Oly nyilvánvalót.

Milyen volt…

Milyen jó volt,

Mikor a megnyugtató biztonságban

Fürdőzhettem

Mikor figyelő szemek

Közt érezhettem

Szíve értem dobbanását

Elvesztettem,

De talán sose volt

Igazán enyém.

Paradoxon

Lassú a szekér, mégse éred utol.

Lehet,

Hogy nem is egy úton haladtok?

Vagy már rég elhagytad,

Észre sem véve?

Rejtély

Mennyire lehet néma a csönd?

Mily rejtélyes lehet még hallgatásod…

Versekbe fűzöm kételyeim,

S csak nőnek a várakozások.

Túlgondolt gondolatok,

De még mindig virágzó remények.

Aztán a rideg felismerés,

Ami újra a kétely reményébe vész.

Haragszom Rád olyankor,

Hogy miért nem vagy nekem

Nyitott könyv, hogy

olvashatnék lelked soraiban

Úton

Vágytam megmutatni a lelkemet,

De nem mertél kíváncsi lenni rá,

Szerettem volna kinyílni,

De nem segítettél hozzá.

Magamra maradtam,

Magamba révedek,

Mélyen rejtett kincseim

Nyomába eredek.

Kérdések, kételyek

Ám megnyugtató várakozás

Álomképek sorjáznak

Mikor lesz a válaszadás?

Hosszú útra elindultam,

Válaszútnál befordultam,

Rejtett belső titkok útján

Kíváncsian meglapultam.

Bátor vagyok?

Vagy épp gyáva?

Keresgélek bizonyságra.

Ki lenne társam,

Hogy kitaláljak az alagút sötétjéből

A fényre…

Gőzös

Megy a gőzös Nagykátára

S ki lehet a kapitánya?

Nagypapám Ő,

Erős, derék

Mindkét keze mindig serény.

Nehéz évek hosszú sora,

Disznópásztor-kisiskola,

Melyen felnövekszik,

Aztán a háborús évek,

Nehézségek és remények.

S kisgyermekként

Az én szemem már csak

Egy szorgos otthoni munkást lát,

Nincs már mozdony,

A kapitány a kertben irányít.

Lám, mindenhez ért,

Tesz-vesz, sürgő,

A növények hálásak

S Apám is köszöni,

Tán ki se mondva.

És imádja Nagymamát,

Mint egy oldalborda,

Keze simogató,

Gyengéd és kedves,

Mindenben szófogadó.

Csoda volt Ő,

Biztos támasz,

Minden szava tartózkodó,

Ám mindenben bátorító,

Kedves szóval tanítgató.

Nemes lelke eltávozott,

De szívünkben benne él,

Gyertyát gyújtunk,

S imádkozunk,

Lelke üdvéért.

Anyám

Anyám, drága, féltő-óvó,

Angyalhajba burkolózó

Mindig féltő, ám remélő,

Gyermekének csak jót kérő

Anyám, a gyönyörű

Vadvirággal szökdelő

Ne félj, anyám, felnőttem már

Féltő karod magadé

Légy gondtalan és borútlan

Tégy csak önmagadért.

Köszönöm a gondoskodást,

Felnevelő felkarolást.

Keresd a szépségeket!

Éld az életed!

Apa

Nyolcéves lehettem,

És megláttam

Avittas tolltartó volt

Gyönyörű tollakkal megrakottan

Pirosak, kékek, feketék és zöldek

Paxok és kitudjamicsodák

És megkívántam!

Legalább egyet, a legszebbet

De nem nyúlhattam hozzá,

Apám szigorú szava és tekintete intett

Sose feledem az érzést, a vágyakozást,

Hogy rajzolhassak velük

Eltelt sok évtized

És a sokféle írószerszám sorakozik

Szebbnél szebbek, jobbnál jobbak

És értem már a tollak imádatát.

Nagynéni

(tizenéves emlékek)

Te voltál nekem a fény

És Budapest,

Te voltál nekem a női szépség

Te voltál a szabadság és

A fény

A ragyogás és

A türelem

Az alkotó és

Az ajándékozó

Az elismerő és

A dícsérő

A csoda!

Szorgos apám

Nyüzsgő gyűjtögetői népes seregében

Görnyedve nézi,

Mint sürögnek,

Hordják a mézet adó nektárt.

Vigyázó szemekkel,

S némi áhítattal

Figyeli szorgos munkájukat,

Talán megelégedve olykor.

Majd vált a kép

S én is ott vagyok,

Pergetés van,

Sürgés-forgás, munka.

Minden vágyam, hogy

beleláthassak.

S ha ügyes vagyok

Kapok is feladatot.

De az oroszlánrész az övé,

Ki ezt legjobban érti, tudja

S csorog a sűrű, sárga nedű

A nagy tartályokba.

S ha nem a méhekkel bíbelődik,

Hát ás, locsol, metszeget,

A szőlőkarók közt

Indákat tekerget.

Meg a mézédes baracknak

Vizsgálja zamatát,

Elég jó-e már, hogy

Befőttnek megehesse a család.

Térül-fordul, okít,

Pontossága szédít,

Hallgatással is tanít,

Mert Ö a legokosabb!

Nagymamám

Szorgosan tüsténkedik a kertje szélén

Metszi és formázza a szegélyvirágot

Figyelem, lesem minden mozdulatát,

Ahogy alakítja a kiskerti világot.

Majd tésztát dagaszt

És piskótát keverget,

Egy-egy keverintést

A gyermeknek is enged,

Így teszünk-veszünk,

Majd hímezni elmélyülünk,

A színhez színt válogatunk,

Bokrétához passzoltatunk.

S már készül a tészta

A derelyéhez nevetőn,

Bele lekvárszemek tekeregnek

minden kockába

És megnyomogatjuk kezeinkkel sürgőn,

Majd elszeleteljük dirib-darabra,

S már lobog a víz, fő a finom tészta

Széles e világon nincs párja

S a titka?

Nagymamácskám

Szíve-lelke,

Az ízekbe bekeverve.

És észre sem veszed,

Már csirkét kopaszt,

Térül-fordul a tyúkólban és

Elkapja a legszebb csirka grabancát

A forró vízzel nyakonönti tollát

S vágja, metszi,

Hogy az ebédhez

Frissen főtt finom pörkölt

Íze keveredjen

Uborkasalátával a kertből szedetten.

Mindig ott volt, hol kellett,

Néha a szomszéddal is cserfelt,

S jó szolgálatként gyermekeket vigyázott

És szerették mind, mert

Annyi jót tett,

Mi szóval el nem mondható,

De lélekben nyoma maradó.

S már az égi utakat rója,

Megállása nincs azóta,

Hogy itt tőlünk elbúcsúzott,

Fényes lelke áltakúszott,

Ott ül már a szivárványban,

Az esőben és a széljárásban,

Velünk van hát minden éjjel,

S nappal is a kéklő égben.

Reménytelenségben

Fájó hiányok

Görcsös várakozások

Idétlen reménykedés

Még fájóbb hiányod

Hihetetlen tátong

Vad elkeseredés

Elaggott szeretet

Elodázott szerelem

Elodázó égkék

Búsének

Bebújok lelkem kuckójába

Dédelgetni magamat

Elrejtőzöm jókedvembe

Felejteni bajomat

Meggyászolom én szerelmem

Megkínlódom veszedelmem

Varázslatos gyötrelemben

Belátás

Vágyam és hitem hajszolt feléd

Hogy egyek vagyunk

Vágyam, hitem oszladozik,

Menekülők vagyunk

Visszatérek meleg ismerősségébe

Huncut-kedves egységünkbe

Légy szabad!

Megszabadítalak magamtól,

Űző, buja vágyaimtól,

Követelő akaratomtól,

Harsogó gondolataimtól.

Légy önmagad kedves kincse,

Varázslatos fejedelme,

Önmagad légy!

Ne más kénye,

Szerteűzött lénye-képe

Így légy boldog e világban,

Lázadó harmóniában,

Öntörvényű tisztaságban

Számvetés

Egyértelmű formák

Kétértelmű viszony

Kétkedő órák

Mikor jön az iszony?

Csillagfényed

elhalványult,

Művészlétbe szenderült

Emberré nemesült

Harmóniánk összekapaszkodik

Két bohóc

Bohócok vagyunk a világ nagy porondján

A zene bohócai

Összerezdülünk,

és zenébe csendülünk

Hogy is érthetnék ezt a süket irigyek

Kik kétségeiknél többre nem képesek

Szinopszis

Úgy lett vége

Hogy el sem kezdődött

Ő és én

Évforduló

Huszadik

Mennyi felejthetetlen emlék,

Mennyi kedves szó és

Huncut összakacsintás

Mennyi kétely és gondolkodás

Összekapaszkodás

Közös élet

Támasz, erő

Felemelő,

Enyhet adó

És megtartó

Meleg otthonba búvó

Két hídpillér

Biztonságos,

Szerelmetes,

Varázslatos

Ígéretes

Szárnyat adó,

S szárnyaszegő

Kedvesdeden

Méregető

Barát és

Szerető.

Örökifjú gyermekségben

Mosolygós szép kedvességben

Megújuló reménységgel

Igaz társam egész létben

Bátortalanul

Új gyermekem született

De még magam is félek tőle

Hogyan élhetek így tovább

Mit kapok majd én belőle

Dédelgetem,

Nézegetem,

Keblemre is ölelgetem,

Vágyakozva ízlelgetem,

Hátha Ő a hitem,

Igaz lelkem

Megtestesülése,

Gondolataim szócsöve.

És felhangzik a harsona:

Mit szólnak?

Majd a biztonságot adó

Hallgass!

És rejtőzködésbe burkolózom

Szavaim a papír sercegésébe

Fojtom

De meddig teheted,

Hisz úgyis elrepülnek

Ha erejük van,

Szétfeszítik a korlátokat és

Szárnyalón útra kelnek,

mint kicsi virágporszemek.

Mint egy pillangó

Repked és szárnyal

Virágról virágra

Bátortalanul,

Szárnya hímporát vigyázva

De próbálgatja,

Melyik útján találja

Meg végre

önmagát

…

Engedj…

Engedj!!!! engedj már utamra.

Megtisztító hajlékomba.

Bíborszínű forró lázba,

Tervet szövő önmagamba.

Virágozzék élted fénye

Gyarapodjék kedvessége,

Nőttön nőjön egészsége

Hite, éke, reménysége

Megtisztító magányomban

Alkotó gondolatokkal

S büszke hittel

Előlépek!

Siető

Ne hajszold az időt,

Ne kutasd a jövőt

A mát éld,

Mert gyötrelmeivel

és szépségeivel

soha vissza nem tér.

Igazságok

Korlátainkat magunk teremtjük,

Gyötrelmeinket ránk szabták,

De menekülni nem lehet

Az élet elől,

Mert az a gúnya

le nem vethető.

Élménytár

Hetek-hónapok csodája,

Hangok biztos harmóniája

Lelkünkben összezengő dallamok,

Vidám, felhőtlen arcok

A léthez nyújtott mankó,

Támogató egyensúly

Szárnypróbálgatások

És rövid repülések

Segítő kezek és

Biztos építőkövek

Zenebohócok zendülő

Zenedéje

Csalódás

Nem is a veszteség akkora,

Inkább

A sikertelenség okozta

Kudarc terhe.

Az gyötör.

Temető

Borostyán indái tekerednek

Árnyas fákra

Temető-illat terjeng

Megmagyarázhatatlan

Mély nyugalom ül a halmokon.

Sárga temetővirágok

Kukucskálnak a

Zöld levelek között

Áhítat ül a lombokon,

Rákúszva a hátunkra,

Belebújva zsigereinkbe.

Lócákon agg anyókák,

Fürge gyermekek

Megpihenő sietők,

És sírhelyek…

Csak a teste

Mondá az ige!

Nem vagyok…

Már nem fáj,

Ha kimondom,

Nem vagyok tökéletes

Már büszke vagyok

Hogy vállalom,

Nem vagyok tökéletes

Már rossz lenne,

Ha ezt hinném

Az vagyok: tökéletes.

Zongoraórák

Órák,

De nem,

Kevés a szó rá.

Embernevelgető

Lánykaterelgető

Csodapercek sora

És ő,

Aki nemcsak arra tanított,

Hogy terelgesd ujjaid,

Hogy azok dallammá

Érjenek,

Hanem lányává

Fogadva

Megmutatta,

Mit rejt az élet

Kacsintásból tudtuk,

A lopott fagylalt

A mi tikunk marad

Vígan lubickoltunk

A gyermeklétben

Mellette,

Érezvén gyermekségünk

súlyát

S mégis könnyű teherként

Álmodozó

Éber vagy

Igazi álom?

Nincs különbség

Mindkettő lehet édes és szárnyat adó

És porba sújtó, démoni.

Barátok

Kevesek értik

Lelked dallamát,

Becsüld meg őket!

Nem épp azok,

Kiket szeretnél,

De hidd el,

Ők igazi

lélektársaid!

Köszöntő

Újra egy év

47

NEGYVENHÉT ?

Semmihez sem köthető,

Rovátka a ’se veled-se nélküled’

Bilincsén

Egymás vállának feszülő

Boldog pillanatok

Nagy egymásratalálások

S konok nehézségek

Mégis oly szép évek

Egymásra tekintés és

Az örök érzés:

Menjünk tovább

Az úton!

Elég!

Megunt marionett-jelmezem

Levetem

Nem engedem

Behatolni a zajokat,

Intelmeket és

Ítéleteket

Eldobom a terhet,

Mit rám raknak

Cipelje az, akié!

Meghallgatom

Intő szavait,

Tanácsait,

De meg nem fogadom,

Nem lényemtől való!

Sok

Túl sok volt az évek

Jóakarata

Nem kérek belőle,

Elég már,

Míg e testben időzöm.

Változó viszonyok

Hegyekbe tömörülö bizalmatlanság,

Hazudtoló szógörgetegek,

Iszony

Méregetés,

Közeledés

Rémült bizonytalanság

Rettegett viszony.

Igazságtalan

Az igazságtalanság érzése mardos,

mint kitörés előtt a fortyogó láva.

Merre jársz?

Itthon vagy-e, bolygólakó?

Léleklátó, ápolgató,

Gyenge lelkek támasza,

Kérdéseink válasza.

Erős vagyok,

Vihart állok,

Minden bajjal szembeszállok,

Megnőtt hitem, s belevágok,

S egyedül is bátran várok

Vá-

la-

szok-

ra.

De hiányzik a szó,

Mely rólad hírt hoz.

Lásd bennem…

Lásd meg és neveld fel bennem a

Gyermeket.

Naiv, szeretetéhes, önző

Csecsemőmet

Felnőtté növeszteném,

Ha ez nem véres harc lenne.

Konok küzdelem a célért…

Reményteljes kapaszkodás saját erőmért,

Hitemért,

Tettekért,

Hogy sikerüljön!

Önismeret

Ismertem magamat korábban,

De messze már az az én.

Kidobtam egy fájó harc végén,

Ami belőle maradt.

Ismeretlen vagyok még magamnak,

Nehezen rakom össze a tükörképben

Új valómat.

Járok egy utat,

Nehéz ösvény…

Tüskés ágak tekeregnek,

Megszúrnak és megsebeznek.

S hiába az igaz társak,

Ez az utam

Csak egyedül járható,

Vége l á t h a t a t l a n …

Bumeráng

Őt vádoltad,

S kiderült

Saját hibád vágott fejbe.

(SZÉ 2010)

Hajnali gyöngyszemek (2013. július 12.)

Hiába pofoznak,

Ütnek és aláznak

Haszontalan sunyiznak,

Ölnek és gyaláznak

Emberségem alabástroma

Rendíthetetlen.

Fáj, fáj, fáj

Fáj a lelkem,

Itt sír bennem.

Mélyen és fájón,

Elismerést várón.

Fáj a lelkem

Eltört bennem

Valami.

Régmúlt gyötrelem

Leharcolt,

Ócska bútordarab,

Haszontalan,

Kidobom.

Épül bennem,

Túl kell tennem

Magamat a kínon,

Vergődésen

Megszenvedtem,

S elengedem

Erős már a hitem

Továbblépni készen.

Vallomás

Hívó szavad cseng fülemben,

Vágyam ébred, veled mennem

Búgó hangú, duruzsoló,

Akarj engem! – ábrándozó

Hívó szavad már nem hallom

bensőm kérdez, s megvallom

mennék minden áron, újra

megtisztító lélek-útra

Hegyet másznék, csúcsra törnék,

Hogyha ketté szakadhatnék

S ha megnyílna az idő

végigperegne életemen

mint gyöngyszemek a kereveten

befoltozva bánatomat

SZÉ (2013. július)