Mikor vagy önismereti úton?

Avagy az én történetem - a Te tanulságod - 1. rész

Megpróbálom itt összegezni mindazt, ami számomra az önismeret és mindent, ami Számodra is segítség lehet.

Kérdezzetek bátran a személyes csatornákon, vagy itt hozzászólásban.

Nem észosztás következik, sokkal inkább a személyes tapasztalataim kivetítése egy közös csatornára.

Igen, tudom, hogy mindenki épp akkor jut el egy-egy állomáshoz, amikor azzal képes megbirkózni és nem akkor, amikor én tálcán felkínálom neki, de ez is megengedett. Itt és most becsukhatod ezt az egészet, gondolván, ez hülyeség. Mindent lehet. Hisz a Te életed.

Hogy kezdődött ez nekem? Leírom, hátha valakinek ez segítség, megerősítés, válasz...

Az élet elém dobott egy rendezvényszervezőt, aki céges programjainkon segített minket és mellesleg asztrológiával is foglalkozott. 2003-at írtunk, 35 éves sikeres nő, anya, feleség voltam, aki szeretett a bőrében lenni. Épp új munkakörnyezetben dolgoztam, az életem tele volt kihívásokkal, elismertek, számítottak rám, minden klappolt.

Aztán dobta az élet Katát, a rendezvényeket, ahol mindig olyan dolgokat mutattak a csillagok, ami passzolt rám - annál jobban, hogy azt mondhassam, ez véletlen - és annál is jobban, hogy ne férkőzzön be a fejembe, mint lehetőség a megoldáskeresésre. Így ezután alkalmanként - főként őszi hónapokban, amikor valahogy nem voltam annyira happy, - elmentem hozzá bekukucskálni a titkok közé.

Már első alkalommal említette, hogy a bolygók állása azt mutatja, nekem segítő munkát rendeltek, ez az ÉLETFELADATOM! Ez komolyan hangzott, de nem nagyon tudtam mit kezdeni vele. Rendkívül leterhelt a munka, megvolt a hobbim, hetente kétszer énekeltem egy családdá kovácsolódott kórusban, imádtam a családomat, velük lenni, együtt programokat csinálni, hol férne itt el bármi más?

Az élet erre is adott választ, de nem úgy, ahogy gondolnád. Évekig ellenálltam a Facebook vonzásának, amígy volt IWIW, ott "barátkoztam". Megszűnte után nem szerettem volna elveszíteni ezeket a finom kapcsolódásokat, regisztráltam. Be is kerültem egy spirituális jellegű csoportba - ne kérdezd, hogyan, dunsztom sincs. Ott aztán egy személyes problémám miatt fülakupunktúrával foglalkozó szakembert kerestem. Szeretem a referenciát, a mások számára bevált szakember megbízható a megítélésem szerint. Így kerültem a Mandala Szinkron Oktatási Központban Ibolyához. Ő hamar elmondta, hogy a problémámat szerencsés lenne pszichoterápiás alapokon megvizsgálni, az akupunktúra csak a tünetet kezelheti. Így elkezdtem egy terápiás folyamatot, - közbevetőleg jegyzem meg, hogy előtte már jártam KIP (Katathym Imaginációs Pszichoterápia) ülésekre, éveken át - majd a terápia egy pontján Ibolya megkérdezte, nem volna-e kedvem akkreditált keretek között tanulni mindezt? Ilyen gyorsan talán sosem döntöttem, pár nap múlva igent mondtam. Elkezdődött a segítői területen való képződésem.

Tanulmányaink során minden oktatónk azzal biztatott, vágjunk bele bátran, hiszen egy friss jogosítvány és egy több évtizedes járművezetői gyakorlat sem hasonlítható össze. Ez biztató volt mindnyájunknak. Gyerektáborokban voltunk segítők, csoportos kiegészítő képzésekre jártunk, nagyon akartuk, hogy minél több tudás, szakmai ismeret birtokába jussunk. Egyidejűleg segítettünk önmagunkon és segíthettünk másoknak. Ideális felállás.

Ahogy haladtunk egyre beljebb az erdőben, ami a saját tudattalanunk, éreztem, hogy ez az út nemcsak hogy hosszú és regényes, de talán végtelen is. Megfogalmazódott bennem, hogy ebben nem lehet késznek lenni. Ezek hagymahéjak, melyek egyre inkább lehámlanak, egyre bensőbb titkokat, nehézségeket tárnak fel, de a nehézség ellenére mégis egyre nagyobbá válik az önmagam iránti kíváncsiság, hogy hát akkor most tulajdonképpen ki is vagyok én?

Az évek során valahogy rám rakódott az a bizonyosság, hogy nem egy életünk van, hanem egy lélek vagyunk, aki évezredeken át születik újjá újabb és megújuló testekben, hogy egyre közelebb kerüljön a kiteljesedéshez. Nem kellett ehhez senkinek bizonygatnia mindezt, egyszerűen belém ívódott. Nem hiszem, tudom. Ezzel együtt jött a felelősség kérdése, hogy nem tehetünk anélkül mások kárára semmit, hogy az ne tükröződne vissza ránk. Vagy most, vagy máskor, vagy ebben, vagy egy másik életben. Karmikusan.

És akkor most nézzük a poszt címét: Mikor vagy önismereti úton?

Nem gondolom, hogy erre létezik egzakt válasz, de néhány gondolatomat megosztom ennek kapcsán (tehát inkább értsd úgy, mitől érzem én magamról, hogy önismereti utat járok be)

- ha tudod, hogy a tetteidért és a veled történtekért Te vagy felelős és a felelősséget a helyzet könnyebb megélése érdekében nem hárítod másra

- ha felismered elakadásaidat és azokkal bátran szembenézel

- ha felismered játszmáidat és azokat igyekszel rövidre zárni

- ha a Téged átható legfontosabb érzés a szeretet, elfogadó, empatikus szemmel nézel másokra, bármilyenek is

- ha belátod, hogy mindenki épp annyit tesz magáért és másokért, amire épp képes (hiába látod a problémája megoldását, ha az az ő számára még nem világosodott ki)

- nem adsz kéretlen tanácsokat másoknak, sőt, még a kérteknél is óvatosan jársz el, hiszen az az ő élete, szemüvege, az Ő megoldása, belátása kell, hogy legyen

És akkor kérdezheted, hogy Te most mit tegyél, ha önismereti útra lépnél, de nem tudod, hogyan kezdd?

Nézz körbe, keress egy megoldást, ami számodra szimpatikus, egy segítőt, aki hiteles. Bármilyen lépés előre visz. Érezni fogod. Az ajtók körülöttünk vannak, menj, nyiss ki egyet!

Ölelés

Évi