Kinyílik a világ(OM)
Annyi érzés és gondolat jár a fejemben, hogy hirtelen nem is tudom, hol kezdjem.
Nagyon jó érzés, hogy elindítottam ezt a blogot és hiszem, hogy minden posztom segítség magamnak az önkifejezésben és támasz lehet bárkinek egy-egy szava, gondolata.
Tanító év áll mögöttünk és a kihívások még nem értek véget. Jómagam ebben az évben sokkal közelebb kerültem szűk családomhoz, mint korábban bármikor. Megérett a szívemben egy olyan szeretet és elfogadás, amivel minden nehézséget le tudunk küzdeni. Távol voltunk egymástól és mégis közel.
Számtalan új kihívást kellett megoldani, bőven kilépni a komfortzónából, így megnyílt előttem személyiségemnek több olyan része, melyeket korábban nem ismertem. Válaszok érkeztek olyan rejtett kérdésekre, melyeket a tudattalanba fojtottam, megvilágosítva a segítői utat, megmutatva, hogy erre vezet egy következő küldetés.
Már 10 éve aktívan figyelem önmagamat, már 15 éve is van, hogy az asztrológiai radixom megmutatta, ez az út az enyém, akkoriban azonban nem voltak meg ehhez a lelki és tanult muníciók. "Az élet célja az út maga." És valóban. Minden lépés jól esett, sokkal többet tanultam a nehézségekből, mint a monoton, rutinszerű hétköznapokból. Sok konfliktus mögött csak jóval később láttam meg saját egoharcomat. Megkönnyebbülést hozott, mikor megláttam a tükröt, melyet mások tartottak elém és én végre megláttam benne igazi valómat.
Az élet célja az út maga...
Csodálatos utat járok be.
Itt a tavasz, kedvenc évszakom, a természet megújul, végre kinyithatjuk a szívünket, feltölthetjük a NAP éltető energiájával.
Illusztráció: Nárciszom
