• Évi

In memoriam

Ági néni

Hát itt hagytál minket...

Húsvétkor érkezett a hír, hogy Ági néni - Tomi fiam gimnáziumi osztályfőnöke, életre nevelője - megbetegedett, kórházban van, két hete lélegeztetőgépen és az állapota nem javul. Az ünnep elsodort, így nem is volt időm az érzéseimre figyelni, de azért olykor visszakúszott a fejembe a gondolat, milyen csapás, hogy egy ilyen kiváló ember áldozata a járványnak, a pedagógusokkal kapcsolatos - megítélésem szerint - elhibázott intézkedéssorozatnak... Aztán mentünk tovább.

Lelkem mélyén úgy éreztem, megfordul a sorsa, jobban lesz, visszatér, hiszen olyan sok jót tett eddig, ezt folytatni érdemes.

Tomi ötödikes volt, amikor ráébredtünk, hatalmas hibát követtünk el, hogy nem vittük őt tovább egy másik iskolába. Az addig megbízható, kedves általános iskolai közeg, egy nem hozzáértő pedagógus és a kiüresedett osztályközösség révén enyhe rémálommá vált számunkra. A fiam sem érezte jól magát. Elkezdtünk hát megoldás után kutatni és hamar a Szinyei Gimnázium került a megoldások központjába. Felkerestük az igazgató urat, Rimóczy Józsefet. Csodálatos embert ismertünk meg benne, segítőkészen állt szolgálatunkra, megértette a problémát és bemutatott minket Ági néninek. Ő az osztályfőnök, akihez Tomi kerülhet - mondta. Egy bemutatkozó beszélgetés előzze meg a felvételt, aztán szeretettel fogadjuk a gyermeket. Nagyon szívmelengető volt ez a fogadtatás, máris bizalmat ébresztett bennünk. Ági néniről érdeklődtünk egy ismerőstől, azt mondta, nagyon jó pedagógus, kemény kezű, szigorú, de következetes. Bíztunk benne, hogy a gyermekünk érdekében és jól döntöttünk.

Elkezdődött a 6. osztály. Jó csapat volt, nagy létszám. Tomi hamarosan kapott egy személyre szabott osztályközösségi feladatot - már nem emlékszem pontosan, mi volt az - lényeg, hogy elmulasztotta. A szülői értekezleten úgy járultam Ági nénihez, mintha eredményhirdetés következett volna... Vajon milyennek látja az én kisfiamat? Hogyan illeszkedik be?

Ági néni hangsúlyozta, hogy a közösség és az egyéni feladat nagyon fontos, ezt Tominak meg kell tanulnia!

Hangsúlyozta azt is a szülőknek, hogy mivel 8 éven át kíséri őket az útjukon, szigorúan fogja őket, hogy amikor kamaszok lesznek, akkor is legyen a kezében eszköz a nevelésükhöz.

Hosszan sorolhatnám, mi mindent köszönhetünk Neki, de talán a legnagyobb dolog, ami kézzelfogható eredménye a munkájának, az Tomi angoltudása, eredményei. Sokszor volt feszített a tempó, amit diktálni kellett az eredményekhez, de a felsőfokú nyelvvizsga, a majdani angol nyelvű felsőoktatás olyan muníciót adott, ami felbecsülhetetlen.

Az összetartozás, a csapatszellem, a felelősség, az egymás iránti tisztelet mind olyan erények, melyek ebben a közösségben, az Ő révén kristályosodhattak ki.

Nagyon szerette Őket és a fiatalok - mert idővel gyermekből érettségiző ifjakká serdültek - is nagyon ragaszkodtak hozzá. A ballagás idején ellátogattak az otthonába, hogy szerenádot adjanak, Ági néni mindegyiküknek személyes ajándékot adott útravalóul. Annyi mindent adott, hogy fel sem lehet sorolni, nem is tisztem ma.

Magam is pedagógus vagyok - bár ma már nem gyakorlom a hivatásomat. Nekem is volt osztályom, tudom, milyen mélyen belénk ég egy-egy közösség, egy csokornyi gyermek. Mind önálló egyéniség, egy-egy kis csoda, aki a kezünk között formálódik.

Ági néni kezei igazán mesterien gyúrták ezeket a gyerekeket felnőtté. Ők a ballagás után is rendszeresen látogatták, mert a kötődés nem múlt el, kölcsönös érdeklődés maradt meg bennük egymás élete iránt az osztálytalálkozókon túl is.

Hálás vagyok, hogy ilyen értékes embert adott a fiamnak az élet.

Köszönöm, hogy ismertük és szerethettük!


Valami fontos küldetése lehet egy másik világban, mert az ittmaradók úgy érzik, túl korán ment el. Ez az a vigasz, ami segít az elfogadhatatlan elfogadásában...

Drága Ági néni, legyen könnyű utad és egy legalább ilyen szép, tartalmas, új életed <3


11 megtekintés0 hozzászólás