top of page
  • Évi

Elvetettük a magot...

Rengeteg érzés és gondolat kavarog bennem, mert a mai nap nagyon nagy fényességű az életünkben.

Egy éve történt, hogy egy új pár elindult a közös életében - a fiam és párja házasságot kötöttek. Ez az esemény manapság már nem a közös élet kezdete (jellemzően), ők is hosszú utat tettek meg együtt, mielőtt e lépést megtették. Egy szülő számára a gyermekével kapcsolatos fontos életesemények különös sugárzást jelentenek és sokszor csak később, elcsendesedve van idő megélni ezeket a csodákat.

Végtelenül felgyorsult világunkban nagyon kevés idő jut a mély összekapcsolódásokra, melyek pedig - megélésem szerint - igazán fontosak ahhoz, hogy a kincseket, melyek körülvesznek minket, megtapasztaljuk, beépítsük magunkba.

A hétköznapi nehézségek, folyamatos változások, az alkalmazkodás szükségessége könnyen elvonja a figyelmünket arról, ami igazán fontos és építő.

Szülőként hatalmas büszkeséggel látom, ahogy a fiam az útjára lépett és egy új családot épít. Szülőként csodálatos megélni mindazt, amit beépített az életébe abból, amit értékként, fontosságként tőlünk elvitt, s jó érzés az is, amikor azt látom, bátran változtat, saját megoldást alakít ki és mindezt olyan belső harmóniával teszi, ami fantasztikus érzés. Jó utat, fiam, a saját utadon!


Sokszor érzem úgy, hogy elvárásokat támasztok a világ felé és ilyenkor befelé fordulok és megvizsgálom, vajon adok-e annyit én a közösbe, hogy megfogalmazódhat bennem bármilyen szükséglet, igény mások felől? A válasz általában igen, de sokszor döbbenek rá, hogy ez sem jogosít fel az elvárásra. Az energia, a mező odaadja mindazt, amire épp akkor szükségem van. Ha ez fájdalom, ha csalódottság, ha értetlenkedés, kétség, akkor éppen az épít engem legjobban. Hiszem, hogy az univerzum bölcs, s mindig azt mutatja meg, amire éppen elég erős, érett, nyitott vagyok. Én pedig elfogadom azt, amit megmutat.

Hosszú évek óta járom az önismeret útját. Sokszor adódik a kérdés, hogyan is csináljam jól? Sokszor megtapasztalom, hogy a tudatos elmével, egóból elhatározott út nem teljesül be. Egyre gyakrabban veszem észre, hogy nem érdemes erőből tenni, küzdeni, mert ha elengedem, megkapom. Vagy megkapom egészen másként... ahol bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik.

Számtalan spirituális bölcsességet olvastam az évek során, de megfigyeltem, hogy mindig az hat ránk, az szólít meg, ami épp a mi rezgésünkön szólal meg. Hiába bölcselet az másoknak, ha én más rezgésszinten vagyok, s nem tudom annak a tartalmát befogadni. Üres szavak, betűk sora.


A nyár a legszebb ajándékot hozta el az életembe, nagymama lettem. Napról napra figyelhetem egy új élet szárba szökkenését, mindennap megélem a reményt, mely felébredt a szívemben. A reményt, hogy ez a pici ember megmutatja mindazt, ami a két összefonódó család esszenciája. Figyeljük, vizsgálgatjuk napról napra, kit fedezünk fel apró lényében, kire hasonlít, kinek a vonásai tükröződnek csöpp arcán, de valójában a lényeg nem ez! A lényeg az az új és megismételhetetlen pici ember, aki benne megjelent. Ha gyengédség létezik, azt többszörözve próbálom az Ő érintésekor átadni, kifejezni. Minden vele töltött pillanat feltölt, jól esik mellette ülni és hallgatni a szuszogását, figyelni, ahogyan a világot birtokba veszi. Óhatatlanul előcsalogatja azokat az emlékeket, amiket a fiammal egykor megéltem. Sok-sok csodálatos pillanatot élünk meg és élünk újra.

Drága kicsi utazó, Te vagy a mi új reményünk, szívünk boldogsága.

Legyen számodra minden pillanat egy új megtapasztalás, mely egy boldog életbe vezet.



37 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page