• Évi

Egyszeri... megismételhetetlen

A dolgok már olyan szépen alakultak, amikor beütött a baj...

Hónapok óta számlálgatjuk, hogy hány ismerős, barát, rokon távozik. Amióta EZ van - ez az új világ, ami bezárt kissé önmagunkba, - azóta valahogy többen. Ki így, ki úgy. Ki vírustól, ki mástól. De elmennek. És ahogy telnek a napok, gyűlnek az éveim, én egyre nagyobb űrt érzek attól, hogy ez így történik

.

Mondhatjátok, "Hisz te mondtad, hogy az élet része a halál is", meg hogy "Csodaszép élete volt..." ... de lássuk be, ezek csak az elhárítások, amikkel könnyebb elviselni. Elhessegetem magamtól, hogy ne fájjon úgy. Hogy ne érezzem más ordító, elviselhetetlen fájdalmát és azt az űrt, amit egy szeretett személy távozása maga után hagy.

Sokan mentetek el az utóbbi időben.

Túl sokan.


Napok óta a Húsvét díszeibe öltöztetem az otthonunkat, tervezgetem, hogy éljük meg újra zárva, amit nyitott szívvel és ajtóval kellene, lehetne igazán. Napok óta figyelgetem gyönyörű tavaszi virágaimat a kiskertemben, emlékeket morzsolgatva azokról a régi tavaszokról, mikor kislányként az volt a legnagyobb kíváncsiságom húsvétkor, hogy vajon kinyitott-e a nárcisz, illatozik-e a jácint, virítanak-e már az ébredés szimbólumai. Nyithatom-e már a lelkemet a tavasz illatának beszippantására, megújulhat-e a téli pihenő után fa és bokor, s én érezhetem-e újra, hogy ez a legszebb évszak, ami csak létezhet...

Tervezgetek. Ki, mikor, hová utazzon, kit mikor látogassunk meg, hogyan tegyük ünneppé ezt a szakrális időszakot.

Harmadnapra feltámadott - csendül a fülemben.

Ma elvesztettem valakit, ...

Ma zokogni kezdtem a hír hallatán.

Ma el kellett mennem, hogy az utolsó óra előtt el tudjak köszönni tőle.

Sok fájdalmat, veszteséget, meg nem élt búcsút hasított fel bennem ez a nap.

Hálás vagyok, hogy ma ezt megélhettem, ma végre el tudtam köszönni!

A búcsú nagyon fontos.

Ezt az emléket viszem magammal egész további életemre róla.

Amikor nagypapámtól búcsúztam, csak utóbb jöttem rá, melyik volt a végső pillanat, de felejthetetlenül a szívembe égett. Ma is az a pillanat a legszebb, ha Rá gondolok. Az az ölelés, az a szeretet minden más pillanatot felülír. Minden szeretetét benne érzem ma is.


Ma úgy éreztem, segít nekem, ha mindezt kiírom magamból.


Fohász című versemmel búcsúzom Tőled <3


Ha ma vége lenne, nem kérném

Az Istent sikítva, sem esengőn,

Hogy ne emeljen magához.

Belehaltam mindenbe,

Számvetéshez érve keblemre

Emelem szeretteimet…

Mindenem vagytok!

Ég Veletek!

Bevégzem utamat.

Követem sorsotokat

Angyalszemmel, s óvó melengető

figyelemmel Veletek leszek.

Nem kell félnetek, erőtök égig ér!

S a számadásnál Uram magához kér:

Hogy bántál az emberekkel, gyermekem? – kérdi.

Vétkeztem, Uram!

Én vétkem, én vétkem, én nagy vétkem…

Szememből könny csordul,

Szívem belesajdul.

Gőgös voltam és hideg,

Embertelen és törtető,

Önző és magának való.

De Te tudod, gyermek lakott bennem,

Felnövekvő, gyenge és félénk.

Hosszú volt az út, míg elértem célomat,

Megtaláltalak, elfogadtalak.

Megértettem szándékodat,

Feladtam akaratomat.

Megerősödtem és megértettem szavaidat.

A csendes nem gyenge,

A halk nem tehetetlen,

Az alázatos nem kevesebb.

Megtanultam és felnőttem.

Elszakadtam és erőm végtelen.

Nem fog már a földi lét.

Az itt-maradókat felneveltem,

s óvó szeretetemmel

mindörökké szívemhez emelem.

Isten áldására bízom!

Amen


8 megtekintés0 hozzászólás