Az az ismerős csillogás a szemekben...

Napról napra jobban érzem magamat a bőrömben. Minden nappal nagyobb a hála a szívemben az életemért, ami egyszeri és megismételhetetlen és mindazokért a gyöngyszemekért, melyeket tanítás vagy élmény formájában kaptam az univerzumtól.

Kinevethetsz, talán nevetségesnek tűnhetnek ezek a patetikus szavak, de mégis! Úgy érzem, minél elfogadóbb, empatikusabb, nyitottabb szívű vagyok a világra, annál szebben csillannak meg a napi dolgok a szememben. Mert a világ mindig olyan, ahogyan bennünk tükröződik. Saját bensőnk tükörképe lesz a külső világ, s ha elégedetlen arcunkat mutatjuk neki, bizony számos kellemetlen esemény vár ránk. Ha pedig elsimulunk benne, mint falevél a folyó víztükrén, egyszerű és csodaszép lesz minden, mert minden elfogadhatóvá válik. A fájdalom, az elmúlás, a teher is. Csak hozzáállás kérdése.

No persze én sem vagyok mindig ilyen derűs, de napról napra inkább érzem, hogy az univerzum bizony támogat és segít a világ szépségének meglátásában. Kell hozzá a megfelelő szemüveg :)

Ma épp azokért az élményekért vagyok végtelenül hálás, melyekre 31 évet vártam. Bizony, megérte. Pár év után nem lett volna ilyen elementáris a hatás, így meg mintha még mindig ott ülnék az évfolyamtársakkal, akikkel 1990-ben kiléptünk a Juhász Gyula kapuin, mint végzett magyar-ének szakos tanárjelöltek. Életem legszebb évei voltak.

Már nem fogott a szülői ház, már enyém lehetett az egész kerek világ, azt tehettem, amit a szívem diktált. Megtettem első önálló lépéseimet az életben, s bár a távolban ott volt a támogató szülői háttér, szabadon szárnyalhattam a felnövekvés kacskaringós útján.

Pár hete a 35 éves gimis találkozónk élményeit dolgoztam fel magamban, ma meg már itt az újabb élményzuhatag. Ahogyan a gimisekkel a másság és sokféleség varázsa volt a legmeghatározóbb, úgy a fősulin a együvé tartozás, a zene iránti végtelen tisztelet, áhítat és elköteleződés volt az összetartó kapocs.

A találkozó elején egykori tanárainkat vettük számba. Soroltuk a neveiket és mindegyikükről volt egy-egy vicces, vagy épp felemelően komoly történetünk, melyek úgy ivódtak belénk, mint fákba az évgyűrűk.

A legnyitottabb korunkban kaptak ők minket a kezeikbe, s mi - bár megéltük a szabadság bódító varázslatát is - általában úgy szívtuk magunkba a belőlük áradó tudást, mint a vizet a szivacs. És nem is a lexikális tudás, de életszemlélet, világlátás, a dolgok fontossági sorrendje, az élet mélységei tekintetében kaptunk Tőlük pótolhatatlan muníciót.

Na és a társak...

Eltelt 31 év, egy emberöltő! De hiszitek, vagy sem, mind épp olyanok voltunk, mint egykor. Igaz, talán néhány ősz hajszál vegyül a hajakba, pár szarkaláb ül a szemek sarkában, de a karakter megmaradt. A vicces történetmesélő, aki komoly családapává érett, s bár a haja megkopott, élettapasztalatai pótolták ezt a hiányt. A vég nélkül mesélni tudó, aki már akkor is rejtélyes volt, mert egy fura szakközépből került a mi szakunkra. Nézegettük, méregettük, hamar befogadtuk. Most is humorral fűszerezte élettörténetét, melyen harsányakat kacagtunk. Aztán a csoport leghíresebbje, aki az irodalom tanszéken fantasztikus karriert futott be, már akkortájt is csodáltuk szorgalmát, rendszerező képességét, fáradhatatlan tanulási vágyát. Bizony, az előtte sorakozó könyvkupac igazolta, a ráfordított órák megtérültek.

A történetek között akadtak olyanok is, melyekbe a nehézségek, az élet kemény próbái is bekerültek, de ezek a társaink is reményteljesen, a problémákat legyőzve emelt fővel haladnak tovább az útjukon.

Úgy hiszem, mindnyájan büszkék lehetünk magunkra, mert nagyon szép ívű életet éltünk eddig s még most következik egy új szakasz, amikor utolsó dolgos évtizedünkben kirepülnek a gyermekeink, megérkeznek családjainkba az unokák, s elindul egy újabb generáció felnevelése...

Mindnyájan törekszünk majd arra, hogy átadjunk valamit ezeknek az apróknak abból a színes életből, melyet mi élhettünk. A történetmesélésnek biztosan része lesz egy-egy mozaik a szegedi évekből.

Mindnyájan bízunk benne - ennek hangot adtunk ott is, - hogy nem 31 év múlva találkozunk újra!

1986-1990 B1-1/B1-2 magyar ének :)