• Évi

35 év után örök fiatalon

Frissítve: ápr. 23.

Egy nyárvégi napon benézek a facebookra, s látom, hogy régi gimnáziumi barátnőm érdeklődik, lesz-e 35 éves érettségi találkozónk. Elcsodálkoztam. Korábban számon tartottam az évfordulókat, a nevezetes eseményeket, magam is figyeltem, vártam, de az elmúlt évek kicsit bezártak engem is, mint sokakat, magamba. Számos dolgom veszem ezt észre. Egyre fontosabbá válnak idős szüleim... Egyre inkább érzem, minden Velük töltött perc érték, mely később visszahozhatatlan lesz az emlékek sorában. Egyre erősebb Édesapám ölelése, amikor hazatérek és üdvözöljük egymást. Egyre jobban értem és érzem Őket, ahogyan telnek az évek, s bár úgy érzem, mintha ma is a harmincas éveimben járnék, - lelkemben ott is vagyok, - csak megélt tapasztalataim és tanult bölcsességem jelzi, bizony már az ötödik X is a hátam mögött van.

Múltkor egy családi lakodalomban a félhomályban egy körtánc után páratlanul maradtam a táncparketten, sebtiben mellém penderült egy csinos fiatal fiú és táncra hívott. Ritkán adódik alkalom, mikor táncolhatok, nem is érzem különösen ügyesnek magamat, de ha jól vezetnek, mégis egy új világ tárul fel, repülök a zene szárnyán és a partner karjaiban. A fiú sokára vette észre, hogy a partner nem az Ő korosztálya, később, miután a táncot megköszönte, egy kedves mosollyal nyugtázta, mennyire melléfogott, amikor két perdítés között azt kérdezte: 25? ... Kérdését válasz nélkül hagytam, hiszen igazán mindegy is volt, ki hány éves ott és akkor. Nagyon szívmelengető tánc volt, örökre a szívembe vésődött.

Nos tehát érettségi találkozó... Minden 5 évben összejövünk. A csapat nagyon sokféle volt mindig, 36 különböző ember, akiket egy-két igazán vérbeli pedagógus egy csapattá kovácsolt össze. Sikeres, tehetséges, jókedvű és mindig megújulni tudó csapat. Emlékszem, mennyire megmerevedtem, amikor az első napon megtudtuk, osztályfőnökünk egy férfi lesz. Az általánosban rengeteg női tanár vett körbe minket, egy-egy pótmama, akinek a szoknyája mellett biztonságban van a gyermek. A gimnázium egy új korszak kezdete. A felnövekvésé. A világ kiteljesedéséé. Nekünk csodálatos emberek adattak, akik az egyetemről frissen kikerülvén meg akarták váltani a világot és én úgy hiszem, meg is tették. Olyan új dimenziókat nyitottak akkor Ők számunkra, ami mindnyájunknak a világ egy addig ismeretlen szeletét mutatták meg. Hogyan élj, hogyan gondolkodj, hogy légy tisztességes, becsületes, erkölcsös... ezeket mind azok az órák mutatták meg nekünk, melyeket velük töltöttünk el. Emellett vagányak voltak és ők is szemtelenül fiatalok. Örökké hálás vagyok, hogy akkor eggyékovácsolódhattunk velük pár évre.

Olykor nem értettük, milyen magas röptű dolgokat próbálnak megmutatni, de mégis éreztük, ez AZ, amiből tanulhatunk és majd profitálhatunk a felnőtt éveink során. Na jó, ezt akkor nem így fogalmaztuk meg, de a szívünk mélyén mégis éreztük az elsöprő hatásukat ránk.

Köszönet és hála ezúton is!

Aztán az idősebb korosztályok... Voltak tanáraink, akik már jó ideje a katedránál álltak, mégis azt láttuk rajtuk, minden nap, minden új osztály egy újabb szellemi kihívás a számukra és az az értékrend, melyet közvetítettek, mélyen belénk égett.

Jómagam mindig a zene bűvöletében éltem. Osztályfőnökünk is, de ez először nem volt ilyen nyilvánvaló a számomra. Az viszont imponált, amikor megjelent azokon a koncerteken, melyeken mi is felléptünk, mint kisegítő basszista énekes. Később derült ki számomra, hogy Ő már egyeteni évei alatt is énekelt kórusokban s későbbi főiskolai tanáraimat is jól ismerte. Kicsi a világ, tartja a mondás.

Másik zenei mentorom ma is aktív karvezető. Pedig bőven túl van a 7. x-en. Az a fajta zenei alázat, szakmai tudás, pontosság, melyre Ő megtanított, sokat segített nekem a zenészi pályámon.

Nos, idén a szokottnál kevesebben tudtunk találkozni, de a csapat annál lelkesebben ünnepelt. Pár éve egy ismerősöm saját több tíz éves érettségi találkozójáról mesélve azt említette, nem látta már a tüzet sokak szemében és ez megrendítő volt számára. Sokszor eszembe jut azóta ez a történet és mindig figyelem magamban és másokban is ezt a szikrát, a fényt a szemekben, a lendületet az életcélokban és a tenniakarást a jövőért.

Nem csalódtam. Voltak köztünk, akik beszámoltak átmeneti nehézségről, de a szemükben ott láttam a "Nem adom fel"-villanását, mely megmutatta, ez egy túlélő csapat. Boldogságra, sikerre és termékeny életre ítéltek közössége.

Ott folytattuk, ahol 5 éve abbamaradt és hiszem, hogy ez így megy az idők végezetéig!


Verseghy Gimnázium IV.B 1982-86






13 megtekintés0 hozzászólás